CarPlay utólag régi autóba – hogyan működik és mire figyelj?

CarPlay utólag régi autóba – hogyan működik és mire figyelj?

Egy régebbi autóban a gyári multimédiás rendszer sokszor teljesen használható, csak éppen hiányzik belőle az, amit ma már természetesnek veszünk: a Google Maps vagy Waze, a Spotify, a kihangosított hívások, illetve az Apple CarPlay vagy Android Auto.

Ilyenkor alapvetően két irány közül lehet választani. Az egyik a gyári fejegység vagy akár a teljes középkonszól cseréje, a másik pedig egy utólagosan felszerelhető CarPlay kijelző. Mindkétnek megvan a helye, ezért érdemes átgondolni, melyik illik jobban az autóhoz és ahhoz, amire valóban szükség van.

Komplett fejegységcsere vagy külön CarPlay kijelző?

Egy beépített fejegység kétségtelenül elegáns megoldás lehet. Ha megfelelő készüléket választanak és szakszerűen szerelik be, szépen integrálható az autó belső terébe.

A probléma általában a költségeknél és a kompatibilitásnál kezdődik. A készülék árán felül szükség lehet beépítőkeretre, kábeladapterekre, CAN-bus interfészre vagy egyéb kiegészítőkre, és sok esetben érdemes szakemberre bízni a beszerelést is. Egy egyszerűnek induló fejlesztésből így könnyen jóval nagyobb kiadás lehet.

Régebbi autóknál az is előfordulhat, hogy bizonyos gyári funkciók integrálása nem teljesen problémamentes. Kormánygombok, gyári erősítő, parkolóradar, tolatókamera vagy egyes fedélzeti funkciók működése autótípustól és a választott fejegységtől függhet.

Ez nem jelenti azt, hogy a fejegységcsere rossz megoldás. Ha valaki teljesen integrált rendszert szeretne, hosszú távra tervez az autóval, és nem probléma a magasabb költség vagy a beszerelés, kifejezetten jó választás lehet. Viszont nem minden autóban indokolt ekkora átalakítás.

Mikor lehet jobb egy utólagos CarPlay kijelző?

Egy különálló CarPlay kijelző legnagyobb előnye, hogy nem szükséges megbontani az autó gyári rendszerét. A kijelző a műszerfalára vagy a szélvédőre rögzíthető, áramot pedig a 12 V-os szivargyujtó-csatlakozóról kap. A telefont vezeték nélkül lehet csatlakoztatni, így a navigáció, zene és hívások a telefon megszokott felületéről érhetők el.

Ez különösen jó megoldás lehet akkor, ha:

  • az autó egyébként rendben van, csak CarPlay vagy Android Auto hiányzik belőle;
  • nem szeretnél több százezer forintos átalakítást;
  • nem akarod megbontani a gyári középkonszólt;
  • fontos, hogy szükség esetén könnyen visszaallítható legyen az eredeti állapot;
  • egyszerűen és gyorsan szeretnél modernebb infotainment rendszert.

Egy olcsóbb vagy idősebb autónál különösen nehéz indokolni egy drága fejegységcserét, miközben egy utólagos kijelző töredékáron tudja biztosítani a legtöbb olyan funkciót, amit napi használat során valóban kihasználunk.

Mi a helyzet a hangminőséggel?

Ez az egyik leggyakoribb kérdés az utólagos kijelzőknél. A kép és a CarPlay működése önmagában csak az egyik része a rendszernek; a zene és a hívások hangát valahogyan az autó hangrendszerére is el kell juttatni. Erre több megoldás létezik.

AUX

Ha az autó rendelkezik AUX bemenettel, általában ez a legegyszerűbb vezetékes megoldás. Stabil kapcsolatot ad, és jellemzően jó hangminőséget lehet vele elérni. Bizonyos autóknál AUX használatakor elektromos eredetű búgás vagy sípolás jelentkezhet, amelyre úgynevezett ground loop isolator használható.

Bluetooth

Kompatibilis autóknál a telefon vagy a kijelző Bluetooth kapcsolaton keresztül is továbbíthatja a hangot. A tényleges működés autótípustól és a gyári Bluetooth-rendszertől függ, ezért nem minden autóban ugyanaz a legjobb megoldás.

FM-transmitter

Ha nincs AUX bemenet, FM-en keresztül is továbbítható a hang az autórádióra. Ez univerzalis megoldás, ugyanakkor a hangminőség és az esetleges interferencia a környezettől és a szabad FM-frekvenciáktól is függ. Aki különösen érzékeny a hangminőségre, annak általában az AUX vagy egy megfelelő Bluetooth kapcsolat az előnyösebb.

Több mint CarPlay: dashcam egy készülékben

Egy jól megválasztott utólagos kijelző előnye, hogy nem feltétlenül csak a CarPlay funkciót oldja meg. A Castify 11,26 hüvelykes kijelzőjében például beépített első dashcam is található, így nem szükséges külön menetrögzítő kamerát felszerelni a szélvédőre.

Ez praktikusabb lehet, mint több külön eszközt használni:

  • egy kijelző a navigációhoz,
  • egy külön telefontartó,
  • egy külön dashcam,
  • és ezekhez több külön kábel.

A rendszer microSD kártyára rögzítheti a kamera felvételeit, miközben ugyanazon a kijelzőn használható a CarPlay vagy az Android Auto.

Hátsó kamera is csatlakoztatható

A rendszerhez opcionálisan hátsó kamera is csatlakoztatható. Megfelelő bekötés esetén a hátramenet kapcsolásakor automatikusan megjelenhet a hátsó kamera képe, így az utólagos kijelző tolatókamerás rendszerként is használható.

Ez főleg olyan régebbi autóknál lehet hasznos, amelyekben gyárilag sem CarPlay, sem tolatókamera nincs — így egyetlen fejlesztéssel több modern funkció is hozzáadható az autóhoz.

Mire érdemes figyelni vásárlás előtt?

Utólagos kijelző választásakor nem csak a kijelző méretét érdemes nézni. Fontos szempont lehet:

  • támogatja-e a vezeték nélküli Apple CarPlayt és Android Autót;
  • milyen módokon lehet a hangot az autó rendszerére továbbítani;
  • milyen felbontású és fényerejű a kijelző;
  • van-e beépített dashcam;
  • csatlakoztatható-e hátsó kamera;
  • hogyan rögzíthető a műszerfalára vagy a szélvédőre;
  • milyen egyszerű a telepítés és a napi használat.

Érdemes azt is megnézni, hogy a kijelző mérete fizikailag elfér-e úgy az autóban, hogy ne zavarja a kilátást vagy a kezelőszerveket.

Kinek melyik megoldás való?

Fejegységcsere lehet jobb, ha:

  • teljesen gyári hatású, integrált rendszert szeretnél;
  • nem gond a magasabb költség;
  • megfelelő szakemberrel szerelteted be;
  • hosszú távra tervezel az autóval;
  • fontos a lehető legmélyebb integráció az autó rendszerével.

Utólagos CarPlay kijelző lehet jobb, ha:

  • gyorsan szeretnél CarPlayt vagy Android Autót;
  • nem akarod megbontani az autó műszerfalát;
  • kedvezőbb árú megoldást keresel;
  • fontos az egyszerű, akár otthon is elvégezhető telepítés;
  • dashcamet vagy hátsó kamerát is szeretnél;
  • később akár másik autóba is áthelyeznéd az eszközt.

Összegzés

Nem minden régebbi autót érdemes teljes multimédiás átépítésnek alávetni. A fejegységcsere jó megoldás lehet, ha teljesen integrált rendszert szeretnél, nem gond a magasabb költség, és megfelelő szakemberrel végezteted el a beszerelést.

Ha viszont elsősorban CarPlayt, Android Autót, navigációt, zenelejatszást és kihangosítást szeretnél hozzáadni az autóhoz, egy különálló kijelző egyszerűbb és jóval kedvezőbb megoldás lehet. Nem kell megbontani a gyári középkonszólt, a telepítés rövid idő alatt elvégezhető, és szükség esetén az eredeti állapot is könnyen visszaallítható.

A Castify 11,26" CarPlay kijelző vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto támogatást kínál, emellett beépített első dashcam is található benne. A hang az autótól függően AUX, Bluetooth vagy FM kapcsolaton keresztül továbbítható, és opcionális hátsó kamera is csatlakoztatható hozzá.

Így egyetlen eszközzel nemcsak modernebb infotainment rendszert kaphat az autó, hanem a menetrögzítő kamera és akár a tolatókamera funkciója is megoldható anélkül, hogy a gyári fejegységet ki kellene cserélni.

Megnézem a Castify kijelzőt

Vissza a blogba